A király az Egyház által felkent uralkodó

 

Általában elfogadott állítás, hogy Nagy Károly nevéből
lett a szláv „král” szó, s a magyar nyelv ezt vette
át. Ez elfogadhatatlan, ugyanis magyar királykoronázás
(1001-ben) hamarabb volt, mint lengyel (1025.
év), hát még cseh király (először 1085-ben, másodszor
csak 1158-ban, végül örökös királyság csak 1212-től).
A horvát nyugati keresztény királyi hűbéresküt az
1087-ben meghalt Zvonimir király tette le a pápának,
aki mint elődei is korábban, mint bizánci hűbéres királyok,
nem „rex” címet viseltek, hanem, mint bizánci
„római helytartók” viselték hivatalukat, így ők sem nevezhették
magukat Nagy Károly után „král”-nak. Ezen
könyv írójának, Lehoczky Józsefnek saját állítása az,
hogy a magyar" király" szó a latin „crux” = kereszt szónak
és az ősi magyar-hun „ila” = király szónak az összeolvadása,
s így jelentése: keresztény király (keresztény
ila!). A szláv „král” szó pedig, éppen hogy a magyar "király",
vagyis „keresztény ila” szóból származik!
Sokan úgy mondják, hogy a király püspökhöz hasonlatosan
felkent személy. Valójában a szentelt krizmával való felkenés
megerősítés.
A felnőtt korúvá érett bérmálandót is a katekamenumok
krizmájával erősíti meg a püspök a már gyermekkorban felvett
keresztségben. A korai keresztény egyházban még a keresztelés
úgy történt, hogy vasárnapi napon (később egy ideig csak
húsvét éjjelén és három évig tartó előzetes katekumenátus
után) miután a keresztelendőt szentelt olajjal megkenték, vízbe
állt, ahol keresztelési fogadalmát letette. A háromrészes fogadalom
elmondása közben háromszor merítette a diakónus
a keresztelendőt a víz alá. Aztán fehérbe öltöztették, majd a
püspök megkente, megáldotta és békecsókban részesítette.
A szertartást az ünnepélyes szentáldozás zárta le. Kezdetben
a keresztség kiszolgáltatását kétnapos szigorú böjt előzte meg,
és a szertartást ördögűzés (exorcizmus) vezette be.
A király nem püspök. (Ámde Nagy Károly császárt a 794
évi frankfurti zsinat „rex et sacerdos”-nak nevezte, vagyis király
és papnak, és joggal, mert nála az állami és az egyházi szolgálat
eggyé vált. Szent István magyar király is hasonló elhivatottsággal
építette fel az állami és egyházi szervezetet.)
A király részben laikus (nem egyházi személy), de részben
egyházi személy is. A koronázáskor a szent olaj kiemeli őt a
laikusok társadalmából és valóságosan is püspökhöz hasonlatossá
lesz (de nem püspök!). Mint az Úr választott fia és a nép
kiválasztott vezére, felette áll minden korlátozásnak. Krisztus
helyett és Krisztus nevében uralkodik népén. Hatalma eredeténél
fogva a „Dei Gratia” (Isten kegyelme) elv alapján korlátlan,
melyhez mind a germán szokásrend, mind a magyar
régi, nomád államhagyomány is alapot ad.
(A magyar régi hagyomány szerint is a kagán hatalmát annak
az isteni kozmikus kapcsolatnak köszöni, amelyet a fejedelmi
ház mitikus őse szerzett meg valaha csodálatos körülmények között.
A nomád fejedelem nemzetségének eme karizmája alapján
kér alattvalóitól feltétlen engedelmességet. A pogány vérségi jogviszony
ezután egybeolvadt a nyugati keresztény király-ideál tanításával:
s így lett a regnum, az ország, mintegy a genus Sancti
Stephanii regis, vagyis Szent István királyi nemzetségének családi
birtoka is. (Váczy Péter)
A püspök az egyházi rend szentségének legmagasabb
foka (konszekráció). A püspököt a pápa nevezi ki.
A királykoronázás következő részben történő ismertetésénél
leírtakból látható, hogy a korai keresztények
keresztelési szertartásához hasonló elemek tűnnek fel a
királyi koronázás szertartásában, bár a szertartás menete
valóban hasonlít a püspökszentelési ceremóniák
valamikori lefolyásához, de pontosabb, ha paphoz hasonlítjuk
a királyt. „Rex et sacerdos”, mint ahogy a
frankfurti zsinat nevezi Nagy Károly császárt.
Látjuk majd, hogy a királyt a homlokán, mellkasán, kézfején
kenik fel szentelt olajjal (krizmával), vagy mint I. Ulászlónál
a jobb alsó karján, a csukló felett, valamint hátán, a bal lapocka
felett. Valószínűleg azért a jobb alsókaron és a bal lapockán,
mert a karddal és pajzzsal vívó lovagi harcmodorban
a kardot markoló jobb kar van kitéve sebesülésnek, míg
a pajzsot balkézben tartva a mellső testfelület védve van. Így
a hát bal oldala van kiszolgáltatva támadásnak. A felkenéssel
megszenteli a koronázó püspök a király karját és hátát,
hogy oltalmazva legyen.
Tehát mint logikusan következtethetünk erre, a királlyá
koronázáskori felkenés az ugyanekkor történő
lovaggá avatással szinte egybemosódik.

 

Ismerkedjünk meg a koronázás lényegével!
A koronázás három részből áll: A felkenés, a lovaggá avatás
és a koronázás, mely három elem közül nem maga a
koronázás a leglényegesebb. A nyugat-európai szokásoktól
eltérően azonban a magyar Szent Koronának
külön jelentősége van, mert a „Szent Korona-elmélet”-
ből következően nem mindegy, hogy milyen koronával
koronáznak. Magyarországon Szent István király koronája
ad legitimitást az uralkodónak.
Szent korona-elmélet: Magyarország a koronáé, a korona
pedig a magyar nemességé, a király a nemesség akaratából
van megkoronázva. Ez a „Szent Korona- elmélet” teljesen
kifejlődve a XX. században született meg, Werbőczy
István Tripartitumára (Nemes Magyarország Szokásjogának
Hármaskönyvére) hivatkozva; valamint az 1222-dik évi királyi
dekrétumra, vagyis az Aranybullára utalva.
Magyarországon csak a Szent Korona ad a királynak legitimitást;
azonban a korai időkben példának okáért Szent László
nem koronáztatta meg magát addig, amíg Salamon király élt,
minthogy Salamon felkent király volt, a Szent Koronával koronázva:
ennek ellenére az egész ország Lászlót tekintette királyának,
melyhez hozzájárult, mint mondják a későbbi források,
László király életszentsége is.
A mai történetírás nem sorolja királyaink közé Martell
Károly salernói herceget, Károly Róbert király apját sem,
aki pedig a III. Endre korában dúló feudális anarchia idején
a pápa által elismert ellenkirály volt, IV. László nővérének,
Máriának jogán. Mária koronát készíttetett fiának, aki
Magyarország királyának nevezte magát; római jog profes�-
szort hozott magával, és magyar jogi szokásoktól eltérően,
francia jog szerint adományozott hűbéreket, egészen l295-
ben bekövetkezett hirtelen haláláig.
Ellenben történetírásunk elég következetlenül II. Józsefet
királyaink közé sorolja, királynak nevezi, holott mindenki
tudja, hogy sohasem koronáztatta meg magát magyar királlyá,
hogy ne kelljen esküt tennie a magyar alkotmányra.
Ő nem ismerte el a magyar nemesség királyavató jogát, hanem
öröklési jogra hivatkozva örökös tulajdonának tekintette
a koronát.
Nincsen hatalom, csak Istentől. Szent Pál apostolnak ez a
tanítása alaptörvénye az egész középkornak, vagyis 476–1492
között lepergett időnek. Ezekben a századokban császárok,
királyok, pápák, püspökök, sőt mindenféle egyházi és világi
hivatalnak és hatalomnak a birtokosai, így a bírák és a királyi
tisztviselők is hatalmukat mindannyian, Istentől nyerték.
Mert a középkori ember nem lát különbséget örökléssel,
választással vagy kinevezéssel nyert hivatal között. Az igaz
úton szerzett hatalom, mely a köz hasznára van, az uralkodó
áldásos országlása éppúgy Isten akaratából van, mint a zsarnok,
vagy a trónbitorló uzurpátor jogtalan uralma is. Mert
Isten világkormányzó művében mindennek megvan az oka
és rendeltetése, még a rossznak is. Miként az ördög befolyását
az egyes emberre, úgy tűri Isten a rossz uralkodó kormányzását
is az emberek felett; akár büntetésül bűneikért, akár
azért, hogy jó útra térítse őket.
Ezt az Istentől származó uralkodói hatalmat a királyra a
koronázás egyházi szertartása ruházza át. Az egyházi koronázás
demonstrálja a nyilvánosság előtt, hogy a király átvette
hatalmát, s hogy e hatalom Istentől való. Tudja meg mindenki,
hogy akinek a fején most a koronát látjuk, jobbjában a jogart,
oldalán pedig a kardot, ez a mi királyunk!
Ugyanakkor akaratnyilvánítás is: őt akarjuk királynak!
Az uralomra jogosult jelöltet a királyi jelvényekkel iktatták
be méltóságába, kit ez a beiktatás tett teljes jogú uralkodóvá.
A királykoronázás lényege az, hogy a királyt a püspökök
a szentelt olajjal (krizmával) felkenik, s átnyújtják neki azokat
a jelvényeket, melyek a királyi hatalmat jelképezik: a koronát,
kardot, jogart stb.
Jelvényekkel iktatni be valakit az új méltóságába, általános
szokás a középkorban. Minden világi vagy egyházi hivatalt
ugyanígy, a hivatalt jelképező jelvényekkel adtak át az
arra hivatott jelöltnek. Püspököt pásztorbottal, jogarral és
gyűrűvel, pápát a későbbi időkben tiarával, bírákat pálca átadásával
avattak. A királykoronázás csak egy fajtája ennek a
sokféle középkori hivatal-átruházási módnak.
A királyságot, mint már említettük, korona, jogar kard,
kormánypálca, gyűrű, időnként lándzsa, kereszt jelképezi, a
királyi méltóságba történő beiktatás ezek átadásával történik.
Nem hiányzanak egy királyi koronázásról a királyi ruhák
sem. Ezeket a hatalmi szimbólumokat régebben, a korai
középkorban, a X. század előtt, de mint a németeknél, még
a X. században is, világiak nyújtották át az új királynak, hiszen
a germán királyság eredetében éppúgy pogány, mint a
magyar. Később azonban, mikor már a kereszténység mind
mélyebb gyökeret vert, elterjedt a hatalom isteni eredetébe
vetett hit is, a királyavatás pedig az egyház kezébe került.
Az egyház azután a jelvények átnyújtásához csatolja a szentelt
olajjal való felkenést is, kifejezve ezzel azt, hogy miképpen
minden hatalom, a királyé is, Istentől való. (Már a kelták
is isteni eredetűnek tekintették a királyt!)
Mióta az egyházi felkenés is szokásba jön, a királyavatás
szertartását a püspökké, vagy tán csak pappá szentelés sémájára
építik fel és szinte egyházi szentséggé emelik. 1000 körül,
tehát abban az időben, mikor a magyarok addig pogány államukat
királysággá emelik, a királyavatás szertartása már az
egész kereszténységben egyházi aktus, sőt éppen akkor bontakozik
ki teljes erejében a királykoronázás vallásos és egyházias
felfogása. (Bartoniek Emma után)
A koronázás elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki teljes
jogú király legyen, azonban egymagában még nem tesz valakit
45
királlyá. Ugyanis nem lehet bárkit megkoronázni, és nem elég
valakit megkoronázni, hogy az már valóban király legyen.
Megköveteli a középkori felfogás a királyjelölttől, hogy testileg
és lelkileg alkalmas legyen a kormányzásra.
Ez az „uralomra termettség” elve. De még ez a személyes
adottság sem elegendő a trónképességhez, ehhez még
vagy az öröklési jognak, vagy a nép választásának, vagy az
előd által való kijelölésnek, vagy e tényezők valamennyiének
meg kell lennie.
A középkori koronázási jog szerint lehet valaki királyválasztással,
örökléssel, vagy az előző király általi kijelöléssel.
A magyar szokásjogban kezdettől érvényesült a nemzet
királyválasztó akarata az „Akarjuk királynak” felkiáltással;
ám mindig Árpád véréből választottak királyt, egy kivétellel,
mikor Péter helyett, Aba Sámuelt választották meg királlyá,
Szent István sógorát, az Attila fejedelemtől származó
Aba nemzetség fiát. A többi estben, az Árpád-ház fiágának
kihalásáig részben a „majorátusi” = elsőszülöttségi jog érvényesült;
máskor meg, bár ritkábban, az ősi, „seniorátusi”
öröklés, vagyis a nemzetség legidősebb fia örökli a trónt.
Sokszor az apa már életében megkoronáztatta fiát, így érvényesült
az uralkodó utódkijelölési joga. A XIV. században
is 1440-ig, mindig az uralkodó jelölte ki örökösét. Azonban
ehhez a nemzet hozzájárulása is szükséges volt. 1440-től a
mohácsi vészig teljes egészében a Rendeké a királyválasztás
joga. Ezután I. Ferdinánd idejétől megint csak gyakorlatilag
a király jelöli ki az utódját, de továbbra is a nemzet hozzájárulása
szükséges a koronázáshoz. Az 1687-es koronázás is
valójában a nemzet hozzájárulásával ment végbe, mikor kimondta
az országgyűlés a Habsburgok fiági trónöröklését,
a fiág kihalásáig, gyakorlatilag az I. Ferdinánd óta érvényben
lévő szokás megerősítése volt ez a „királyválasztási jogról
lemondás.” Ezután majd közel fél évszázaddal később a
„Pragmatica Sanctio” kimondásával létrejött a leányági trónöröklés,
ámde ennek is volt történelmi előzménye már, olyan,
amire hivatkozni lehetett.
Ugyanis I. Lajos leánya, Mária lett apja által trónra jelölve
és a nemzet által megerősítve megválasztva. S ha Aba
Sámuel királlyá választását nézzük, akkor is a nép választása
azért is esett rá, mert Szent István király nővérének,
Saroltnak volt a férje, tehát a király sógora. Ezért három ok
is adódott a jelöltségre:
I. Mint Aba nem béli, ő a három honfoglaló székely és kun
(kabar) törzs vezérei közül, Ad (vagy Ed) és fia Edömérnek
volt a leszármazottja, és így az ősi hagyomány szerint Attila
király egyenesági leszármazottja volt. / A harmadik kabar vezér,
Ad és fia Edömér mellett, Böngér kun vezér volt, a Gyarmati
Balassák őse!/
II. Ő Szent István király sógora, tehát feleségének, Saroltnak
jogán is illeti a trónöröklés és jelöltség a királyságra. (Tehát
itt is fellép a leányági öröklés lehetősége.)
III. Itt is előjön az ősi, nemzetségi szeniorátusi öröklés
rendje, ha nem is fiági nemzetségi vonatkozásban, de annak
az ősi elvnek az alapján, hogy a rokonság legidősebbjei közül
választják meg az uralkodásra legalkalmasabbat. (Ez a magyarázata
annak, hogy a köztudatban tévesen úgy tekintik
Aba Sámuelt, mint Árpád-házi királyt, holott ő nem Árpád
nem béli, hanem Aba nem béli. De a régi, pogány öröklési rend
szerint, mint sógor – és lehet, hogy korábbi vérségi alapokon
is – ő is az Árpád nemzetséghez tartozik.)
Egy kis heraldika
A magyar államcímer tetejére helyezett Szent Korona
ősi jelentése
A III. Béla király óta lebegőn, halmok nélkül használt
kettős kereszt a vörös pajzson valójában székely
rovásírással olvasva „Isten” neve, és ha alá tesszük a
hármas halmot, akkor úgy olvasandó, hogy „Isten országa”.
Ezért lett a XIV. század végére a királyi tanács
báróinak a jelvénye, s ez időtől az államhatalom
hivatalos jelképe, míg az Árpád-sávos pajzs, a királyi
család Árpádok örökségére hivatkozásának a jelvénye.
A két pajzs együtt, felette a Szent koronával, ezt
jelenti: a mindenkori királyi család az Árpád-ház örököseként
viseli a Szent Koronát, de Isten országának,
Nemes Magyarországnak az akaratából!


Read more: http://novella-vers.hupont.hu/10/8-ismerkedjunk-meg-a-koronazas-lenyegevel#ixzz6K4SqkadX

 

________________________________________________

Read more: http://novella-vers.hupont.hu/9/7-a-kiraly-az-egyhaz-altal#ixzz6K4RcBjYG

 

Lehoczky József:

Magyar lovagkönyv, a feudalizmus kézikönyve  --- keresd!!!  

 

 

  Ha többet és részletesebbet akarsz tudni a magyar királyokról, erdélyi fejedelmekről, pápákról és római, majd frank, majd római-német császárokról, akkor olvasd el a könyvemet! Lehoczky József: Magyar lovagkönyv, a feudalizmus kézikönyve -  www.novumpocket.com vagy ha még többet akarsz tudni arról, hogy még mi mindenről szól ez a könyv, akkor lépj rá a http://novella-vers.hupont.hu/ ismertető honlapomra!

A könyvből nincs több példány már a kiadónál! A szerzői jogok is a szerzőnél vannak már! Megvásárolható a könyv kiadói PDf formátumban 1500 Ft áron a szerzőtől a gyogyito.ero@gmail.com címen! Üdvözöl: Lehoczky József ennek a honlapnak is a szerkesztője. Innen érdemes még átmenned a Magyar Szent Korona Titkaihoz is: http://lehoczkyfolytatas.hupont.hu/ és a http://lehoczkynemzetseg.hupont.hu/ honlapokra is!         

Oldal: A Király az Egyház által felkent uralkodó
MAGYAR URALKODÓK IDŐRENDJE ÉS ARCKÉPCSARNOKA, A MAGYAR TÖRTÉNELEM IDŐRENDJE - © 2008 - 2024 - uralkodok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat